|
|
 |
 |
 |
Csíky László dícsérete |
 |
Azért vállaltam el, hogy mint fogadatlan prókátor, pártját fogom Csíky László úrnak, aki azért is megérdemli a pártfogást, mert amit Ő csinál, művel, gondol, kreál, alkot és teremt, azt rajta kívül kevesen képesek tenni.
Szinte az egyik kezemen meg tudom számlálni, hogy ebben a különös műfajban és ez persze sorsszerű is! - legyenek nagyformátumú alkotók, egyéniségek, perszónák.
Ha az egyik kedvencemet említem Kaján Tibor urat, aki a rajz felkent filozófusa, már jelzem a szándékomat. Ő valóban olyan egyéni, egyedi, szuper kacskaringós utat jár, amin alig-alig téblábol még rajta kívül ember.
-(Azt csak zárójelben jegyzem meg, hogy nagyon vágyom rá, Kaján rajzoljon egy szép munkát, mert akkor és attól kezdve tudom, hogy valójában ki is vagyok én!)
A legutóbbi lyukas órában Aczél Györgyöt rajzolta meg 3 T-betűvel, kifejezve tömören a kort. Telitalálat, és idevaló megjegyzés, hogy Csíky Lászlót be és fel tudjam mutatni, megemlíteni: - Honore Daumier nevét!
Az ő karikírozó képessége halhatatlanná a "Műértő" és a "Bírák", a "Zsűri" figuráit. A halhatatlant, s magát Daumiert. Cervantes figurákat, Don Quijotét és Sanco Panzát.
Ezek a klasszikusok és sorakoznak az elárvult, -a lábuk alól kicsúszott ! -heti- és havi lapok kárvallottjai is "a karikatúristák":
- Sajdik Ferenc,
- Hihi Hegedűs István,
- Dalos Jenő, Tettamanti Béla,
- Réber László
- Gyulai Líviusz... nos Ők azok, akiknek van műveltsége, humora, 3-b-s ceruzája.
Miért szűnt meg a "Ludas Matyi"? Az a lap, ami igazi gyógyír volt a lelkünkre az 50-es években meg később is, egészen megszűnéséig. Gyászolom a Ludas Matyit!
Kérem szépen, Csíky László úr olyat tud, ami az igazi vérbő humort - a kesernye és a groteszk határmezsgyéjén tántorog. Nagyon eredeti.
Nem tudom ennél jobban definiálni!
Ő igen művelt és felkészült, és szeret a céltábla közepébe nyilazni!
Tehát, ha Szent-Györgyi Albert, akkor az orra legyen paprika!
(- C-vitamin... meg miegymás...)
Jól veszi célba a politikusokat, a művészeket és a hírességeket.
Munkáira jellemző a helyes anyagválasztás, a téma ismerete és az elmélyült megformálás, valamint műgond.
Többen ismerik külföldön nevét - természetesen szakmai körökben!- Mint idehaza.
Ezért is jelentem ki róla, hogy Csíky László Magyarország és korunk
-2004- nagyszerű ábrázolója. Ő a vesékbe lát és krónikása saját szemüvegén keresztül egy mesés, ugyanakkor groteszk világot tár elénk leplezetlen kíváncsisággal és nagy- nagy szeretettel. Firnyákosan.
Szeretem Csíky László művészetét, becsülöm azt, amit eddig letett az asztalra elénk.
Ajánlom az Önök, a Kossuth- díj Bizottság figyelmébe ezt a szentesi magyar orvost.
Tisztelettel: Kő Pál Kossuth-díjas szobrászművész egyetemi tanár.
|
 |
|
|
 |